dr. Hermánné Fogarassy Éva

Hermánné Fogarassy Éva alvásterapeuta

tanácsadó szakpszichológus
alvásterapeuta
chronobio-pszichológiai szakértő

Szakmai életrajz

1958-ban születtem Budapesten.

Anyám középiskolai tanár, apám fizikus, az ELTE docense volt.

Diplomámat 1983-ban szereztem az ELTE-n. Egyetemi éveim alatt hipnóziskutatással /dr. Bányai Éva mellett/ és személyiségpszichológiával /dr. Kulcsár Zsuzsa mellett/ foglalkoztam valamint részmunkaidőmet dolgoztam dr. Goldschmidt Dénes legendás pesthidegkúti pszichiátriai osztályán.

25 éven keresztül főállásban HR munkakörben dolgoztam. Mellette folyamatosan képeztem magam az egészségpszichológia, az egészséges életmód és életvezetés területén és ilyen irányú tanácsadói tevékenységet végeztem.

Részt vettem a dr.Kollár coaching cég life ontológiai coach képzésén, ami személyi és személyközi válságmenedzser képesítést adott, majd az üzleti coach képzésen is. Regisztrált mediátor vagyok.

2009 óta a dr. Kollár coachingnál szomatikus coaching témában szakértőként, coachként és trénerként egyaránt dolgozom, és oktatom saját módszeremet az alvás coaching és egészség coaching témakörben.

2010-ben kezdetem meg munkámat alváspszichológusként a Benyovszky Orvosi Központban.

Jelenleg a solymári Mosolygó Pszichoedukációs Központban folytatok magánpraxist.

Folyamatosan képeztem magam az egészségpszichológiai területén. Mivel elkötelezett híve vagyok az egészséges életmódnak és a tudatos életvezetésnek terápiás szemléletem is ezekre az elvekre és ismeretekre épül.

Segítek klienseimnek  sikeres, adaptív viselkedésformákat találni és ezeket a mindennapjaikba beépíteni.

Terápiás technikám a tapasztalatokkal egyre bővült és ma már az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetében dr. Bárdos György egyetemi tanár, intézetigazgató mellett kutatom az általam kifejlesztett chronobio-pszichológiai alvásterápiás módszer további lehetőségeit.

A rendszerszemléletű módszer új perspektívákat nyitott a stresszkezelésben és az egészséges életmód kutatásában is.

Alvásterápiás módszeremmel már több-száz kliensemet segítettem hozzá újra a pihentető, jó alvás élményéhez.

Szeretne újra normálisan aludni? Lépjen velem kapcsolatba!
dr. Hermánné Fogarassy Éva