
A Stressz, szorongás kezelése
A stressz életünk meghatározó érzésévé nőtte ki magát. Örökké hajszoltak vagyunk, újabb és újabb határidőknek, befizetéseknek, számonkéréseknek, konfliktusoknak vagyunk kitéve.
Legelemibb életfunkcióinkra, mint pl. étkezés, alvás nem tudunk elég időt és figyelmet szentelni. Nem tudunk pihenni úgy, hogy közben ne gondoljunk arra, hogy éppen mi mindent kéne tennünk – ez az érzés sokszor már a gyerekeknek sem adatik meg. A helyzet adott – ennek kell megfelelnünk. De hogy hogyan, és hogy milyen áron, az rajtunk múlik.
Hogy mennyiben múlik rajtunk és mit tehetünk azért, hogy nap mint nap a sikereinket élvezhessük és ne a kudarcaink nyomasszanak – ezt fogjuk a pszichébiológiai stresszkezeléskeretein belül megtanulni. Itt tehát nem csak a stresszel szembeni megküzdéshez szükséges életkészségeket tanulhatja meg, hanem azt is, hogy szervezetünk hogyan működik, mik az Ő elvárásai, és ezeket hogyan lehet összhangba hozni a környezetünkből ránk nehezedő elvárásokkal anélkül, hogy sérülnénk.
Mit is nevezünk stressznek?
Hogyan küzdjünk meg a stresszel?
A stressz ártó tényezővé akkor válik, amikor kimerüléshez vezet, nem pedig akkor, amikor szembenézünk a nehézségekkel, sikeresen megküzdünk velük, azaz képessé válunk kontrollálni az új helyzeteket, rugalmasan alkalmazkodunk és viselkedésrepertoárunkban, készségeinkben fejlődünk. Mi hát a teendő stressz esetén?
A stresszkezelés a helyzet tudatos kontrollját jelenti. Ezt fogjuk megtanulni a “pszichológia órákon”.
Pszichobiológiai stresszkezelés
De a stressz természetesen szervezetünket mint biológiai rendszert is érinti.
Hogy mikor hogyan és miért ezt fogjuk a “biológia órákon” megtanulni és természetesen azt, hogy hogyan lehet ezeknek a negativ hatását minimalizálni, azaz a stressznek az egészségünkre gyakorolt káros hatását fogjuk kivédeni vagyis hogy hogyan tudunk biológiai-élettani eszközökkel is védekezni a ránk ható stresszel szemben.
Pszichébiológiai stresszkezelést tanulhat az, aki úgy érzi, hogy lelki vagy testi problémái hátterében a stressz áll. A tréning körülbelül 2-3 alkalmat vesz igénybe, és beletartozik a komplex életvezetési és egészségvédelmi tanácsadás is.
Kifejezetten ajánljuk menedzsereknek, akik esetleg sokszor napi 16 órában dolgoznak, és többszáz felelősségteljes döntést hoznak meg hetente, hisz ennek a kihívásnak csak tudatos pszichobiológiai hozzáállással lehet hosszútávon megfelelni, különben könnyen betegség lehet a következménye. (pl. alvászavar, magas vérnyomás, gyomorfekély, irritábilis bélszindróma, migrén, depresszió, kiégési szindróma stb.)
Ugyancsak ajánljuk pl. krízishelyzetet átéltek embertársainknak, hogy a poszttraumás szindrómát megelőzhessék. És természetesen ajánljuk mindazoknak az egészségtudatos érdeklődőknek akik megelőzni szeretnék a stresszbetegséget és még időben szeretnének olyan életvezetési stratégiákat kialakítani, amik a nyugodt élet és a nyugodt alvás zálogát jelentik.
Mik a stressz vegetativ tünetei?
Émelygés, emésztési problémák, gyomorfájás,puffadás, hasmenés ,székrekedés váltva, felszínes légzés,izzadás,nyirkos tenyér, kellemetlen testszag, alvászavarok, fejfájás,derékfájás, merev nyak és váll, szaporapulzus, magas vérnyomás, szédülés,ájulás, krónikus fáradtság.
Mik a stressz viselkedésbeli tünetei?
Élvezeti szerek túlzott fogyasztása: kávé,cigi,drogok, gyógyszerek Étkezési furcsaságok: túl sok evés,étvágytalanság, kényszerevés, éjszakai evés, kényszerrágás, anorexia, bulémia
Impulzivitás: agresszív vezetés, indokolatlan dühkitörések, parancsolgatás, sértegetés, kritizálás, cinikusság
Éjszakai fogcsikorgatás, szemrángás, pislogás, gombóc a torokban, Indokolatlan alárendelődés
Mik a stressz érzelmi tünetei?
Gyakori sirás, ideges nevetés, idegesség, ingerlékenység, unatkozás, impulzivitás, levertség, oktalan szomorúság, túlérzékenység, döntésképtelenség, határozatlanság, feledékenység, csökkent kreativitás, emlékezeti problémák, humorérzékvesztés, szexzavarok
Mik a leggyakoribb stresszorok?
Családi konfliktusok, megfeleléskényszer, határidők, hendikeppek, időzavar, közlekedési nehézségek, anyagiak, egzisztenciális zavarok
Milyen betegségek kialakulásáért felelős a stressz?
- Pszichés betegségek
Fejfájás, depresszió, szorongásos kórképek, fóbiák, paranoiák, vis.zavarok, indulati probl, szexzavarok, alvászvarok szenvedélybetegségek – mintha mindenki érintett lenne?!
- sziv- érrendszeri betegségek
- 2-es tip cukorbetegség — A stressz szülte nassolás, evészavarok –cukorbetegséghez, elhizáshoz vezet. (A stresszreakció miatt a cukorraktárak hirtelen kiürülnek- ez már magában a hasnyálmirigy fokozott igénybevételét jelenti)
- immunrendszer
Stressz hatására a szervezet a külső ellenségre fókuszál, nem a belsőkre /bakt,virus,gomba, rák/ Pl. haláleset után a családban betegségek /pl. rák/
- hormonzavar — Legjellemzőbb: Pajzsmirigy, terméketlenség
- dohányzás — Tüdőrák, veserák, érelmeszededés
- alvászavar
A szorongás
A szorongás az egyik leggyötrőbb állapot:. Bizonytalanságot élünk át, és ez az érzés a testünkben is megjelenik: gombóc van a torkunkban, szorít a szívünk, feszülnek az izmaink, összeszűkül a gyomrunk.
A szorongás mögött sokszor felfedezhető valamilyen stressz, akár trauma, vagy tartós készenléti állapot.
A szorongás hosszútávon testünket-lelkünket roncsolja, a stresszbetegség különböző tünetei előbb-utóbb megjelennek.
A szorongás egyik tipikus tünete az elalvás zavar, vagy az éjszakai meleg-ébredés – kimelegedve, izzadtan ébredünk – súlyos visszaalvási problémákkal. Az alapszorongással párhuzamosan kialakul a speciális alvásszorongás is, amikor már napközben nem tudunk szabadulnia a gondolattól, hogy vajon fogunk-e aludni éjszaka.
Sajnos nagyon elterjedt a szorongás gyógyszeres kezelése: Xanax, Frontin, Rivotril stb. Ezek a gyógyszerek nagy kiszerelésben – pl. 100-as csomagolásban – kaphatók, és általában a szomszédnak mindig van…. Sajnos ezek azok a gyógyszerek, amik nemcsak hogy hozzászokást, hanem kifejezetten függőséget is okoznak, ráadásul – bár eleinte kifejezetten jó hatással vannak az alvásra – mégis az alvás természetes életfolyamatát alapjaiban rombolják! Az egyik legnagyobb merénylet, amit az idegrendszerünk ellen elkövethetünk, ha rászokunk ezeknek a gyógyszereknek valamelyikére. Ha már rászoktunk, sürgősen kérjünk segítséget a leszokáshoz!