dr. Hermánné Fogarassy Éva – alvásterapeuta
Személyes életrajz
1979-ben mentem férjhez, dr. Hermán Ferenc kutató orvoshoz, akivel azóta is együtt élek.
1980-ban született első gyermekünk, Beáta, aki állatorvos lett, egy kisfia van, Brúnó, aki most kezdi az óvoda utolsó évét.
1984-ben született Petra, aki középiskolai biológiai-környezettan tanár, jelenleg az Óbudai Waldorf gimnáziumban tanít, három fiú gyermeke van: Zalán, Bernát és Csongor.
1986-ban született Noémi. Ő gyermekpszichológus. 3 kislánya van: Mira, Aliz és Nelli. A gyerekek nevelése mellett magánpraxist folytat, szintén a Mosolygóban.
1987-ben született Levente, aki pszichiáterként dolgozik a Klinikán. Neki is három gyermeke van: Bori, Anna és Ábel.
1889-ben született Kinga. Ő az IBS-en óraadó tanár, minden matematikával és pénzüggyel kapcsolatos tantárgyban. Jelenleg csak félállásban dolgozik, mivel ideje nagy részét otthon tölti három gyerekével, Leonnal, Katerinával és Diánával.
1997-ben született Fanni, aki szintén tanácsadó pszichológus, vele együtt tartunk alvástanácsadást. Fanninak idén született meg első gyermeke, Lora.
2001-ben született Benedek, aki jelenleg Amerikában tanul a Drake egyetemen, tenisz ösztöndíjjal és Ő is az orvosi pályára készül.

