Vélemények

Akik már tudnak aludni

„Minden éjszaka jobb volt mint az előző, a legutóbbi szinte hihetetlen. 23 órától 3-ig, utána reggel 7.25-ig aludtam (elaludtam), úgy ébredtem, hogy teljesen kipihentem magam.”
(35 éves férfi, fél éve alig aludt éjszakánként)

‘Épp terhesen lettem alvásbeteg és még hónapok voltak hátra a szülésig, így teljesen kiborulva kerestem meg Évát. Éva, mint sokgyermekes anyuka és tapasztalt terapeuta rögtön megértett és végig fogta a kezem és nem adta fel a gyógyulásomba vetett hitet akkor sem, amikor én már úgy éreztem itt a vég. Éván érezni, hogy alaposan felkészült szakember és hogy emberileg is ott áll a munkája mögött. A kórházban és szülés után is találkoztunk és átbeszéltük a kezelésem és az új életvitelt a kisbabám mellett. Szép lassan javulni kezdtem és leszoktam a gyógyszerekről, visszajött a régi álmosság, majd a mélyebb és hosszabb alvás is kialakult, majd nemrégiben a délutáni alvás is visszajött csodálatos módon, aminek nagyon örülök, mert esős napokon nagyon szeretek a kisfiammal együtt szuszogni. Tényleg úgy lett, ahogy Éva mondta, rendbe jöttem! Nagyon hálás vagyok Évának minden odaadó segítségéért, bátran ajánlom mindenkinek.’ (33 éves anyuka)

„Az alvással minden rendben, nagyon ritkán becsúszik egy-egy rosszabb éjszaka, de akkor is alszom, csak kevesebbet. Éjszakánként azért felébredek néha, de gyorsan visszaalszom. Reggel kipihenten ébredek.”
(41 éves férfi, 3 éve voltak alvásproblémái, 6 alkalom után gyógyult,
ezt két hónappal a terápia után írta)

„Ma éjjel nagyon jól aludtam – olyan mélyen és nyugodtan, hogy reggel azzal a gondolattal ébredtem, ha minden éjjel így aludnék és minden reggel így ébredhetnék, én lennék a világ legboldogabb embere. Mint akit kivasaltak – mármint a szó jó értelmében – idegileg olyan nyugodtnak és pihentnek éreztem magam.”
(28 éves nő, 6 éve voltak alvásproblémái)

Vélemények

„Ma is jól aludtam! Egészen hihetetlen, zsinórban 3 ilyen jó éjszaka, nem tudom mikor volt ilyen már
utoljára. Tegnap, mikor lefeküdtem – tudom hülyeség – de szinte “féltem”, hogy vajon ma éjjel is olyan jól fogok-e tudni aludni, mint az előző kettőben… Most egy alváskapuval előbb mehettem ágyba, már olyan fél 11 fele. Fél 3 felé kimentem mosdóra, és utána 8-ig egyhuzamban aludtam. Annyira jó… vekkerre keltem, de előtte már felébredtem kicsit és emlékeztem rá, hogy előtte mit álmodtam.”
(32 éves nő)

„A. alvásproblémájában ez a terápia nagyon sokat segített, kibogozni és orvosolni tudta az okokat. A titkát még nem fejtettem meg, hogy hogyan tudott ilyen eredményesen hatni A-ra, de gondolom ebben van az igazi tudomány a megfelelő információk mellett. Mindenesetre nagyon örülök, sőt örülünk neki, őszintén köszönjük a segítségét mindketten a férjemmel – sőt gondolom valahol mélyen A. is hálás – hogy Önnek-e vagy úgy általában a segítségnek, nem tudom.”
(A. szülei, A. egy 17 éves tanuló)

„Ezt az éjszakai élményt örömmel küldöm!”
(47 éves nő alvásnaplójából)

Vélemények„2010 nyarán, két éve tartó alvásproblémaim után a kimerültségtől, a sorozatos rossz éjszakáktól elkeseredve, egy újabb ébren végigforgolódott éjszaka után úgy éreztem, ez így nem mehet tovább. Karikák a szemem alatt, kezdődő táskák – a tükörben látottak egyáltalán nem boldogítottak, nem is beszélve a még ennél is rosszabb közérzetről, a levertségről, (érzelmi) kimerültségről, gyakori fejfájásról, koncentrációs problémákról, amit a nem-alvásom okozott. Elvoltam keseredve, és éreztem, segítségre van szükségem. Hogy hogyan tud bárki is segíteni a problémámon, elképzelni sem tudtam, de keresgélni kezdtem az interneten. Így bukkantam rá az alvásközpont honlapjára. Röviden tétováztam, majd tárcsáztam. Pár perc múlva a vonal túlfelén egy kedves hangnak már a fenti gondjaimról magyaráztam, ő pedig a probléma jellegéből adódóan első körben szakképzett és a témában járatos pszichológusokhoz irányított. Így kerültem dr. Hermánné Fogarassy Évához, aki részben képesítésénél, részben pedig saját tapasztalatánál fogva nagyszerű terapeutámnak bizonyult. Miután átbeszéltük problémáim jellegét és feltérképeztük eredetét, nagyon gyorsan áttértünk a konkrét terápiára. Éva egy egészen újszerű, saját maga által kidolgozott, úgynevezett “alváskapu-rendszer”-rel ismertetett meg. A rendszer lényege, hogy odafigyelve saját – sajnos az alvásproblémáktól részben felborult – bioritmusomra, újra visszataláljak a számomra ideális elalvási időmre. Eleinte kissé furcsálltam a módszert, szokatlan volt úgymond kívülről figyelni saját működésem, de Éva segítségével hamar belejöttem. Sokat segített az alvásnapló, melyben feljegyeztem napi kelésem-fekvésem idejét, alvásom alakulását. Mindemellett életvezetési tanácsokat és segítséget is kaptam – más szemmel kezdtem immáron nézni és szervezni mindennapjaim. Nagyon fontos volt egy újfajta rendszer, struktúra kialakítása és a rendszeres testmozgás, levegőn való tartózkodás, mely nagyban hozzájárult, hogy este már nem csak szellemileg, hanem testileg is lefáradva kerüljek ágyba. Mindezek fontosságára és a jó minőségű alvásban való közrejátszására a terápia hívta fel figyelmem. A módszer meglepően gyorsan segített: úgy érzem, már attól, hogy egy szakemberrel beszélni tudtam problémámról, önmagában rengeteget jelentett. Talán ennek is volt köszönhető, hogy már szinte az első napokban kevésbé szorongva tudtam lefeküdni és a félelem, amit már akkor éreztem, ha csak az ágyamra pillantottam az elmúlt években, csökkenni kezdett. A lelki könnyebbségen felül az életmódváltás, a rendszeres testmozgás, saját ritmusom megfigyelése s tiszteletben tartása és néhány könnyen elsajátítható gyakorlat – tehát csupa természetes, mondhatni egyszerű, de nagyon fontos eszköz együttes alkalmazása – segítettek. Hogy milyen örömet jelentett számomra az első jó, s magamtól végigaludt éjszaka, azt csak azt tudja megérteni, aki maga is küzd alvásproblémákkal. Úgy érzem, egész életem minősége változott újra. Ahogy jöttek sorozatban a jó éjszakák, úgy éreztem magam egyre magabiztosabbnak és kiegyensúlyozottabbnak, s találtam vissza korábbi pozitívabb önmagamhoz. Az alvásterápia révén nem “csak” aludni tanultam meg újra, de úgymond álmodni is – hosszú évek után először éreztem, hogy újra “gyarapszom”, lelkileg erősödöm és merek újra “nagyot álmodni”. A változás szakmai életemre is kihatott – az új lendülettől vezérelve végre éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy belevágjak egy új képzésbe, s ezzel remélhetőleg elinduljak a szakmai önmegvalósításom útján. Köszönet ezért Évának, akinek a visszaadott éjszakákért mindig hálás leszek.”
(Egy valaha volt rosszalvó, aki minden reggel értékelni tudja, hogy átaludta az előző éjszakát.)

„Éva, én még mindig tudok örülni az alvásomnak és annak, amikor reggel kinyitom a szemem és látom hogy már világos van, és tudom hogy átaludtam egy újabb éjszakát. Nagyon sokat segítettél nekem, tudásoddal illetve emberségeddel és remélem a véleményem kapcsán mások is bátorítva lesznek, hogy megkeressenek.
Jó éjszakát!”
(Petra)

“Bátran ajánlanám másoknak is, nekem rengeteget segített! Az elején nem volt könnyű követni az utasításokat, de végül csak néhány életmódbeli változtatással és odafigyeléssel egy-két hónap alatt eljutottam odáig, hogy ismét rendesen végig tudom aludni az éjszakát.
Az elmúlt fél évben csak néhány órát tudtam aludni, de előfordult, hogy annyit sem. Rengeteg pozitív változást hozott a terápia, mindenkinek ajánlom,
aki alvászavarban szenved!”

“Kedves Éva!

Azért jelentkezem, hogy beszámoljak Neked arról, hogy milyen jól alszom J. Igen, Igen. Egyre jobban.
Megtette a terápiád a magáét és már teljesen jól vagyok…  Úgy alszom, mint a bunda. Akár 7-8 órát is, és ami a legjobb az egészben, hogy olyan kellemes nyugalom és fáradtság van rajtam, amikor lefekszem, amit már évek óta nem éreztem. Egyszerűen le tudok nyugodni és elengedni magam. Csodás érzés!
Időközben megérkezett a Kettler ellipszistréner is. Minden nap hajtom és mindig egy picivel többet, hogy hozzászokjak. Ez alatt a két hét alatt annyit fogytam (minden diéta nélkül), hogy a 4 éve szűk ruháim lazán rám jönnek. Van, amikor 20 percig  ellipszistréneren edzek , majd 1 óra jóga jön. Szóval lassan én leszek a fittség mintaképe J
Ezer hála és köszönet a segítségedért! Olyan eszközt adtál a kezembe, amit bármikor előhúzhatok, ha nem megy az alvás. Évek óta nem éreztem ilyen jól magam.”
“Alvásilag minden rendben van. Este fél 10 – 10 körül kidőlök és reggel 5-ig fel sem ébredek. Ha mégis esetleg, akkor is vissza tudok aludni. Pár hete előfordult, hogy erősen átcsaptam a luxusalvásba és már 9 órát is aludtam. Azért ez már nem semmi.  A kellő mennyiségű alvás meglátszik a teljesítményemen és az agyműködésemen is.”

Kedves Éva!

Köszönöm Neked azt a hatalmas segítséget, amit adtál nekem! Nyolc-tíz év rosszul alvás után tudja csak értékelni az ember, hogy milyen fantasztikus érzés az éjszakákat átaludni és kipihenten ébredni. Minden reggel, amikor felébredek hálás vagyok Neked, hogy megváltoztattad az életem és ezt tényleg nagyon komolyan gondolom!J Sokkal több energiám és életkedvem van. Szívesen állok neki a munkának, megyek futni, egyáltalán sokkal több kedvem van élni, mint régen egy rémesen végig szenvedett éjszaka után!

Az egészben az a fantasztikus, hogy az éveken tartó alvás problémáimat Te pár hét alatt könnyedén megváltoztattad és emellett még annyi dologban adtál nekem segítséget és tanácsokat az élet más területein (szorongás, étkezés, sport, stb) Bár hamarabb jelentkeztem volna Nálad! J

Még egyszer köszönöm!

Üdv,

Zs.

 Lépjen kapcsolatba velem, ha Ön is szeretne újra rendesen aludni!

+36 70 365 7272

Szeretne újra normálisan aludni? Lépjen velem kapcsolatba!